Új könyv / Esemény
Zeidler Miklós (szerk.): A Monarchiától Trianonig egy magyar diplomata szemével. Praznovszky Iván emlékezései
Zeidler Miklós nevét a trianoni békeszerződéssel és különösen a két világháború közötti revíziós mozgalmakkal foglalkozó könyvei és tanulmányai alapján ismerték meg a 20. századi magyar történelem iránt érdeklődő olvasók. Ez a műve, melyben egy mára szinte teljesen elfeledett magyar diplomata, Praznovszky Iván - 1920-ban a párizsi magyar békedelegáció titkárságának vezetője - életútját dokumentálja és értelmezi, szervesen kapcsolódik eddigi kutatásaihoz. Biztosra vehető, hogy eddigi írásaihoz hasonlóan ezt a munkáját sem csak a szakemberek veszik kézbe, hanem a modern magyar történelem iránt érdeklődő olvasók is szeretni fogják.
E pompásan összeállított kötet lapjairól bontakozik ki egy átlagos magyar diplomata képe, aki egyforma önérzettel tárgyal az akkori világ hatalmasaival, parádés nyelvtudással képviseli hazáját Párizsban és tagadhatatlan mesterségbeli tudással intézkedik, szervez és figyel.
Ár (bruttó): 7990 Ft
Philip Kotler - John A. Caslione: Kaotika. Menedzsment és marketing a turbulencia korában
2008-as pénzügyi válság egyre negatívabb utóhatása, hogy egyes vállalatok, iparágak és piacok létezése csak hajszálon múlik, mások pedig már meg is szűntek. Pedig a turbulencia még nem ért véget!
Philip Kotler és John Caslione elismert üzleti stratégák. Kaotika című könyvükben azzal az elgondolkodtató, sőt felkavaró érvvel állnak elő, hogy a jelenlegi zűrzavaros idők nem tekinthetők rendellenesnek, csupán új típusú normalitásnak. A gazdasági hanyatlás valójában egy szüntelen kilengésekkel tarkított turbulens korszak velejárója, amelyben mind a kockázat, mind a lehetőség érzékelhető a globalizáció és a technológia immár könyörtelenül összefonódott világában. A kaotikus világ tönkreteszi a felkészületlen cégeket, de jutalmazza a felkészülteket, azokat a stabil vállalatokat, amelyek rendelkeznek a gyors mérlegelés és a potenciális fenyegetésre való hatékony reagálás képességével.
A Kaotika szerzői tanulságos példákkal illusztrálják, milyenek a turbulens viszonyok között sikeresen navigáló rugalmas cégek, és sok olyan vállalatról is írnak, amelyek csődbe mentek, vagy a csőd szélére jutottak, mert nem voltak az őket térdre kényszerítő válságra felkészülve. Nem csak az aktuális gazdasági válság túléléséhez nyújtanak gyakorlati stratégiát, hanem a válságot követő, hullámzó prosperitás viszonyai közötti boldoguláshoz is.
Ár (bruttó): 5990 Ft
Új ár (bruttó): 1990 Ft
Washington Irving: Az Alhambra meséi
„Ha az olvasók képesek átérezni valamit a hely bűvös szépségéből, akkor nem fognak panaszkodni azért, hogy egy évszaknyi időt töltöttek velem az Alhambra legendás termeiben." Ezekkel a szavakkal hívja Washington Irving kalandozásra az olvasót a spanyolországi Granada csodás építményében, az Alhambrában. Az út során nemcsak az egyes épületrészek, termek történetével, a környék történelmével és legendáival ismerkedhetünk meg, hanem betekintést nyerünk a 19. századi Alhambra mindennapjaiba is. Összeolvad múlt és jelen: az amerikai író fordulatosan mutatja be a vidékre jellemző sokféleséget, valamint a mór uralom alatti legfontosabb eseményeket, ádáz csatákat, uralkodók felemelkedését és bukását, amelyek természetesen elválaszthatatlanok az Alhambra fantasztikus, még napjainkban is lenyűgöző épületegyüttesétől.
Ár (bruttó): 2990 Ft
Új ár (bruttó): 1490 Ft
Derek Rowntree - Menedzserek ellenőrző listakönyve (Szükséges tudnivalók szükség esetére)
A menedzseri munka összetett, és szüntelen tanulással jár. Néha még cégünk működtetése is komoly kihívást jelent, a váratlan helyzetekről és projektekről nem is szólva. Ez a könyv nélkülözhetetlen útmutató a világ menedzserei számára. A sikeres menedzseri tevékenység minden egyes területét felölelő ellenőrző listák segítségével a vezetők világosan át tudják tekinteni az egyes helyzeteket, és megalapozott döntéseket hozhatnak. Ez a klasszikus mű abban segít, hogy mindig a lehető legeredményesebben és leghatékonyabban végezzük menedzseri munkánkat.
Ár (bruttó): 4990 Ft
Új ár (bruttó): 1990 Ft
Termékek
Módszertani kézikönyv coachoknak és coachingszemléletű vezetőknek I.
Szerző:
Komócsin Laura
Kiadó:
Manager Könyvkiadó - 2009
Kiadás száma:
1
„Első ránézésre a coach felelőssége ijesztően nagy. Hiszen
nem akárkik, hanem működő vezetők támogatását vállalta.
Úgy tűnhet, ’okosabbnak kell lennie az okosaknál’. Komócsin
Laura saját esetei bemutatásával is bizonyítja, hogy nem
kell mindentudóvá válnia. Elég, ha arra vállalkozik, hogy
coacholtjának empatikus problémamegoldó társa lesz. Ebben
a kapcsolatban az a legjobb támogatás, ami nem több ennél,
de nem is kevesebb. Az egybegyűjtött módszertani ötleteken
túl ezt a tudatos hozzáállást is megismerheti az olvasó.”
F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus, coach
Ár [bruttó]: 9990,- Ft
További részletek
Kosárba
Handy csomag
A csomag a következő könyvek egy-egy példányát tartalmazza: The New Philantropists; Myself and other more important matters; The Empty Raincoat; The Hungry Spirit
Ár [bruttó]: 22458,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 2490,- Ft
További részletek
Kosárba
A coaching módszertana
Szerző:
Mick Cope
Kiadó:
Manager Könyvkiadó Kft. - 2007
Kiadás száma:
2
Az üzletemberek személyes tanácsadásának hét kulcsfogalma című kötet több mint tízezer példányban kelt el a világon. Mick Cope, Az üzletviteli tanácsadó szellemi tőkéje avagy A 7 C a consulting szakmában nagy sikere után a neves coach és consulting szakember új könyvébe is átemeli a már bevált egyszerű, lényegre törő, könnyen memorizálható 7 C modellt. A szakkönyv sikere az érthető fogalmazásmódban, a szemléletes példák, esettanulmányok és láttató sematikus ábrák felsorakoztatásában rejlik.
Ár [bruttó]: 8990,- Ft
További részletek
Kosárba
Simplicity
Szerző:
Edward de Bono
Kiadó:
Penguin Books - 1998
Have you ever given up trying to programme your video computer because the instructions are so complicated? Or wondered why it is so difficult to fill in a tax form?
Modern life can be unnecessarily frustrating. Needless systems, processes, legislation and red tape only serve to increase our anxiety. Here Edward de Bono, the originator of lateral thinking, shows us how we can bring a little simplicity into our complex lives.
The challenge of achieving simplicity requires a lot of creative techniques, including historical review, which asks whether something we traditionally take for granted is still necessary; shedding, where we eliminate what cannot be justified; bulk and exceptions, which deals separately with majority and extreme cases; and reframing, which can make us realize we are seeking solutions to a non-problem.
Ár [bruttó]: 3900,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 990,- Ft
További részletek
Kosárba
Szex, pénz, boldogság és halál. Feljegyzések a modern egérlyukból
Szerző:
Manfred Kets de Vries
Kiadó:
Manager Könyvkiadó - 2008
Kiadás száma:
1
A szex, pénz, boldogság és halál gondolata nemcsak Dosztojevszkij gyűlölködő hősét foglalkoztatja, aki elrontott élete egérlyukából írja feljegyzéseit, hanem korunk tevékeny, gazdag és sikeres cégvezetőit is, akikre Manfred Kets de Vries e művében gyakorta hivatkozik.
A szex, pénz, boldogság és halál kérdései évezredek óta minden embert érintenek, akár nehéz sorsú, akár szerencsés és jómódú, vagy elmélyült tudású, mint a könyv szerzője. Tudást kínál ez a kötet, nem csodaszert, olyan megfontolandó szempontokat, amelyekkel javíthatunk az életünk minőségén, ahogyan
felfogjuk ügyeinket, önmagunkat és másokat. Ha megszívleljük tanácsait, jobbá tehetjük céljainkat és életünket. A szerző e művében sokrétű gyakorlati tapasztalataiból és pszichológiai ismereteiből származó tanácsait bibliai és irodalmi idézetekkel, aforizmákkal, sőt tréfás, de tanulságos adomákkal támasztja alá. Ezek szerint jobban járunk, ha döntéseink hosszabb távú és nem szándékolt következményeivel is törődünk, ami tetteink hevében sokszor elsikkad, ha azt is figyelembe vesszük, hogy milyen hatást gyakorolnak ránk és másokra. Azt sugallja, ne áldozzuk fel jelenünk örömeit jövőnk reális vagy irreális céljaiért, ugyanakkor a közeli sikerek csábítása se feledtesse velünk a lehetséges távoliakat. Főként ne essünk a pénz hajszolásának
hideglelős csapdájába. Boldogabbak lehetünk, ha szerelmi kapcsolatunkat nem pusztán a szex vagy az uralkodás vágya jellemzi. És végezetül: elfogadhatjuk halálunkat, ha időben rendezzük dolgainkat. Külső és belső békénk valójában nem a mindennapos sikereken, hanem emberi méltóságunk megteremtésén és megőrzésén múlik.
Helmich Dezső
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1490,- Ft
További részletek
Kosárba
Seven C's csomag
A csomag a következő könyvek egy-egy példányát tartalmazza: The Seven C's of Coaching; The Seven C's of Consulting
Ár [bruttó]: 17979,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 2990,- Ft
További részletek
Kosárba
The Empty Raincoat
Szerző:
Charles HANDY
Kiadó:
Random House - 2002
"The empty raincoat is to me, the symbol of our most pressing paradox. If economic progress means that we become anonymous cogs in some great machine, then progress is an empty promise. The challange must be to show how paradox can be managed." - from The Empty Raincoat
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1490,- Ft
További részletek
Kosárba
Amit tudni érdemes: a szívről és a koszorúerekről
Szerző:
Dr. Chris Davidson
Szerkesztő:
Árvai Magdolna
Kiadó:
Manager Könyvkiadó Kft. - 2007
Aki nyitott szemmel jár, és néha kórházakban is megfordul, az tudja, mekkora kincs az egészség. Ha olykor családtagot, barátot látogat intenzív kórházi osztályon, kardiológia őrzőben, hálát ad a sorsnak, s fogadkozik: egészségesebben él, helyesen táplálkozik, többet mozog. Fogadkozik, mert tudja, apróságokon, némi odafigyelésen múlnak a dolgok.
És ez a könyv ebben segít. És segíti a betegségek fura világában történő eligazodaást, erőt ad, bátorít, hogy mejünk kérdezni, kérni orvosainktól.
Ár [bruttó]: 1490,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 290,- Ft
További részletek
Kosárba
Little Platinum Book of Cha-Ching!
Szerző:
Jeffrey Gitomer
Kiadó:
FT Press - 2007
Presents thirty-three tips on personal and business success gleaned from the experiences and wisdom of John Patterson, founder of the National Cash Register Company.
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1990,- Ft
További részletek
Kosárba
Éhező szellem
Szerző:
Charles HANDY
Kiadó:
Manager Könyvkiadó Kft. - 2008
Kiadás száma:
1
Dr Gyökér Irén egyetemi docens ajánlása:
"A menedzsmenttudományokkal foglalkozó egyetemi oktatóként Charles Handy mindig is fontos név volt számomra, számos gondolatát, modelljét tanítjuk és alkalmazzuk a munkaszervezetek működésének megértése és hatékonyabbá tétele érdekében.
A könyv lektorálása során betűről betűre olvasva követtem gondolatait, és ismeretlenül a barátommá fogadtam.
Az emberről, az élet és az üzlet értelméről, a gazdaság és a társadalom összefüggéseiről olyan - így, olvasva, kézenfekvőnek tűnő, szívünkből szóló - megállapításokat tesz, amelyeket mindenkinek meg kell ismernie ahhoz, hogy - azonosulva velük - maga is megtegye a lépéseket annak érdekében, hogy a világ élhetőbb, emberibb és egyben gazdaságilag eredményesebb legyen.
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1490,- Ft
További részletek
Kosárba
További termékeink megtekintéséhez használja az oldal bal felső részén látható kategória választó menüt!